Parasport 

Február 22-e a parasport napja. Olyan embertársainké, akik erőn felül, hihetetlen kitartással, olykor fájdalommal küszködve igyekeznek bizonyítani maguknak, a társadalomnak. Már, ha van rá lehetőségük. Paca szerencsés, mert ezelőtt 15 évvel a Kutyával az Emberért KEA Segítőkutyások Alapítvány egyik zánkai táborában kipróbálhatta az agilityt, ami azonnal a szívébe/szívünkbe lopta magát. A Gyulai Kutyás Agility Sportszövetségnek köszönhetően jó idő esetén hosszú évekig edzett, gyakorolt a gyulai pályákon. Vettünk részt a versenyeken, vittük a VB-re és aki látta Patit "versenyezni" édesapja segítségével, annak ritkán maradt száraz a szeme. A Covid időszak óta azonban elvesztette a régi akaratát. Sokat betegeskedett, Dó a kutyája idős lett és semmi nem volt az igazi. 3 évvel ezelőtt Virág kölcsönadta Nella kutyáját Patinak, hogy vele agilityzzen. Nagyon ügyesek és a 2 évvel ezelőtti gyulai versenyen fantasztikusak voltak. Tavaly megint rosszabb volt az egészségi és kedélyállapota és csak nézőként voltunk jelen. Most jól van, közeledik az áprilisi verseny, de már nem hozza úgy lázba, mint régen, nem tudja, hogy akar-e versenyezni. Azt hiszem zavarja, hogy mennyire lassú a pályán. A parasport napja alkalmából a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub elnökétől kapott egy régi, 10 évvel ezelőtti videót, ami az akkori gyulai VB-n készült. Alt Sándornak, a klub elnökének, a csapatnak nagyon sokat köszönhetünk. Érdemes végignézni a videót, mert a paragility versenyzőkről szól. De ha valaki hosszúnak tartja, az tekerje a 14:24 másodperchez és nézze meg azt 2 percet Pacáékkal. Hallgassa a csendet, ami Paca "futama" alatt a tornacsarnokban uralkodik. És hallgassa azt a tapsvihart, esetleg lássa a földöntúli boldogságot Paca arcán, amikor befejezi a pályát. Bízom benne, ha nem is ilyen tempóban, de akar .még pályára lépni, akar még a jövőben örömet szerezni és példát mutatni, "tükröt tartani", hogy így is lehet.

Ide írhatsz...

https://www.youtube.com/watch?v=Q48VlfcrAZI