Mikor Paca 7-8 éves volt nagyon sokat sírt. Nem voltak barátai és ez lelkileg nagyon megviselte. Ha csak tehettük "csavarogtunk", mindenhova vittük. Mindig is nagyon szerette az állatokat, ezért az jutott eszünkbe, hogy egy kutya jót tenne a lelki világának. Virág születése előtt találtam rá a Kutyával az Emberért Alapítványra, akik sérült embereknek képeznek terápiás, jelző és segítő kutyákat. Egy hirtelen ötlettől vezetve felvettem az alapítvánnyal a kapcsolatot, hogy szükségünk lenne egy terápiás kutyára. Első körben elutasították kérésünket. Így, vettünk egy német juhász kiskutyát. Őt (Szultán) kivittük anyukámékhoz, hogy ők viseljék gondját, nevelgessék, Paca meg legalább hetente egy-két alkalommal ha hazamegyünk játszhat vele. Társasházban laktunk, pici kertünk volt és lakásba nem akartuk tartani. Ahogy vittük a kocsiban, Szultán egy dobozban volt. Beszéltünk hozzá, de folyamatosan sírt. Egyszer csak kimászott a dobozból, bemászott Pati ölébe. (Ameddig Szultán élt, mindig is is különleges volt a kapcsolatuk.) Pár napon belül csörgött a telefon és az alapítvány keresett. Volt egy kutya, melyet mégis csak át tudnának adni. Gini (belga juhász) az addigi gazdájától folyamatosan megszökött, ezért kerestek neki új gazdát. Kicsit gondolkoztunk, mert Gini akkor már 8-9 éves volt. Végül úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk. Megkezdődött a szoktatás, a tanulás. Pestre jártunk az alapítványhoz. Gini hamar elfogadott minket, de Pati simogatását, mely gyakran - akaratán kívül a kezei görcsössége miatt - szőrhúzásba torkollott, nehezen viselte. Kicsit kényes volt. 2007. májusában született Virág és augusztusban már Zánkán voltunk táborba, mert az alapítvány odaszervezett egy a kutyás tábort. Virág 3 hónapos picurka volt, emlékszem a tusoló alatt fürdettük. Itt találkoztunk először Csenki Annával és édesapjával Fricivel. Anna egy fantasztikus humorú sérült fiatal, akiről szintén több oldalt tudnék írni. Kitartása, bátorsága példaértékű mindenki számára. Azóta is nagyon jó barátaink. Visszatérve a táborra, itt találkoztunk először az agilityvel, paragilityvel. A lényege ennek a sportnak, hogy a gazda a kutyáját egy akadálypályán kell, hogy végigvezesse . Szabályrendszere van, nem ugrálhat a kutya össze-vissza a pályán. Paca is kipróbálta Ginivel, apa vezette a rövid pályán és tetszett Nekik. Ezek voltak az első bizonytalan lépései az agility felé. Ezután nem volt megállás. Felvettük a kapcsolatot a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klubbal (https://medivid.hu) és az elnök, illetve csapat befogadta Patit, lehetőséget biztosítottak, hogy odajárjunk edzésekre. Ettől kezdve intenzív paraagilitys lett Pati. Apa a hóna alatt tartva vezette végig a pályákon, Paca pedig a karmozdulataival, köhögésével irányította Ginit. Kutyás bemutatókon rendszeresen részt vettek, de évente 2 nagyobb verseny is van. Az egyik a gyulai MEDIVID kupa, a másik az agility-paragility világbajnokság. Az 1. VB-n Pati miatt hozták létre a sérültek 5. kategóriáját, így Ő is - azóta is - részt vehet ezeken a versenyeken. Gininek meg kellett szokni, hogy Paca beszéddel nem tudja irányítani, de szerencsére gyönyörűen alkalmazkodott Pati tempójához. Lassan ment, többnyire egy-egy akadály után megállt vagy visszasétált Patihoz. Az első világbajnokság Olaszországban volt 2008-ban. 16 órás autóút, egy 1,5 éves örökmozgóval egy halmozottan sérült nagylánnyal, és egy kutyával nem volt egyszerű. Ez az első olaszországi élmény megpecsélte, hogy - lehetőségekhez képest - mindig részt fogunk venni ezeken a versenyeken. A közönség tisztelte/tiszteli Pati hozzáállását, kitartását, akaratát. Csak az edzéseken, versenyeken sétál egyszerre ilyen "sokat". Rettenetesen kifárad, de lassan, csetlő-botló léptekkel mindig teljesíti a pályákat. Az én szívem ilyenkor majd kiugrik a helyéről. Nem a helyezés a lényeg, - hiszen egy-két alkalomtól eltekintve esélye sincs dobogóra állni - hanem hogy bírja végigsétálni. Hiába tartja apa, sétálni, egyik lábát a másik után tenni, figyelni a kutyára, a mozdulataira, - mert ha rosszul emeli a kezét és másik akadályra megy, akkor kizárják az adott futamból - teljesen kimeríti. Természetesen az sem tragédia, ha kizárják, de ilyenkor 2 cél lebeg a szeme előtt: végig kell sétálni és kizárás nélkül jöjjön le a pályáról. A közönség síri csendben, olykor könnyeiket törölgetve, pisszenés nélkül nézi végig az olykor 5 perces, Paca saját magával vívott csatáit (más paraversenyzőknek ez maximum 2 és fél, 3 perc) És az utolsó akadály után, hatalmas taps, boldogság, és gratulációk sorozata Pacáék jutalma ..és ez ,feledhetetlen, pótolhatatlan. Ez a sport lett (volt) az életcélja. A várakozás, hogy minden évben a gyulai MEDIVID kupákon, VB versenyeken részt vegyen...és mi visszük, mert ez az egyetlen, ami igazán az Övé, itt tudja megmutatni, hogy a halmozottan sérült állapota miatt Ő is értékes, és tud, és akar. Talán jobban bárkinél. És ezért tiszteletreméltó Ő. Mert sokan, sokkal kevesebb problémával a hátukon elgyengülnek. Sajnos 2009-ben Gini megbetegedett és eltávozott a kutyák mennyországába. Nagyon nehéz időszak volt, hiszen nekünk ő családtag volt. Pati elvesztette a társát, az egyetlen barátját. Köszönhetően a #Kutyával az Emberért Alapítványnak (https://www.kea-net.hu/) igyekeztek nagyon gyorsan pótolni a Gini után hagyott űrt és így 2010. év vége felé megkaptuk Dokit, egy fekete labrador "személyében". Dó, - ahogy Paca hívja - már a 13. életévét tapossa. Fantasztikus kettőjük kapcsolata. VB helyszínek amelyekre sikerült eddig eljutnunk 2 alkalommal Olaszországba, 1-szer Csehországba, 1-szer Hollandiába, 2-szer Ausztriába. 2 alkalommal itt rendezték a bajnokságot Gyulán. Utoljára, 2017-ben voltunk Ausztriában. Legnagyobb meglepetésünkre Pati kapott egy gyönyörű díjat és megválasztották a paragility nagykövetének.